Tájékoztató leendő diákoknak és szüleiknek

Szeretettel várjuk a leendő diákokat és szüleiket iskolánkban!

2016. november 23-án 17:00 órától szülői értekezletet tartunk, melyen bemutatjuk Önöknek iskolánkat, és tájékoztatást adunk a következő tanévi elképzeléseinkről.

2017. március 22-én az iskolai nyílt napon bepillanthatnak a tanórák légkörébe is. Továbbá a tanév során is látogathatnak tanórákat, előzetesen egyeztetett (403-6214) időpontban

Szülői tájékoztató: 2017. március 22-én 17:00 órakor

„Vár az iskola” játékos foglalkozások a leendő elsősöknek 17-18 óra között:

 

2016. november 30.

2017. január 18.

2017. február 22.

2017. március 8.

2017. április 5.

A foglalkozásokon lesz mesekuckó és drámajáték, zeneszoba és daltanulás, kézműves műhely, ahol alkothatsz, és a sportjátékokban kipróbálhatod ügyességedet is.

Pedagógiai-nevelési alapelvek: A nevelést és az oktatást egységként kezeljük. Fontosnak tartjuk a hagyományos értékrend ápolását és átadását. Célunk, hogy a gyermekek természetes tudásvágyát és kíváncsiságát kihasználva olyan korszerű ismereteket, használható tudást adjunk át, melynek segítségével tanulóink képesek lesznek a folyamatos fejlődésre. Tág teret engedünk a kreativitásnak. Munkánkat áthatja a holisztikus szemlélet.

Képzési programok: Az első évfolyamos tanítási program megválasztásában elsődleges szempont a tantárgyak megszerettetése, az olvasási – írási – számolási készségek gondos megalapozása. Nagy hangsúlyt fektetünk a problémamegoldó gondolkodás és a kommunikációs készségek fejlesztésére. Az idegen nyelvek – angol, német – tanítását első osztályban kezdjük, melyre később fokozatos terheléssel, óraszámemeléssel épül a felső tagozat emelt szintű idegen nyelv oktatása. 5. osztálytól a magyar nyelv és a matematika oktatása nívócsoportokban történik. Felső tagozaton bevezettük a gazdasági és pénzügyi ismeretek tanítását.

Első osztálytól sportág specifikus testnevelés oktatást vezettünk be.

Fontos feladatunk a gyerekek művészeti és hagyományőrző nevelése, ezért a tehetséges és érdeklődő gyerekeknek sokoldalú művészeti és hagyományőrző nevelés kínálunk a következő területeken: ének-zene, vizuális kultúra, színjátszás, tánc- és drámafoglalkozások, néptánc, hagyományőrzés, képzőművészet.

Napközi, tanulószoba: Az alsó tagozaton minden osztálynak saját napközis csoportot indítunk, a felsősöknek tanulószobát biztosítunk az eredményes felkészüléshez, önálló tanuláshoz. Alsó tagozaton az osztályfőnökök és a napközis tanítók felváltva vannak napközis időben a gyerekekkel, a napközis tanítók pedig délelőttönként tanítanak is az adott tanulócsoportban azért, hogy a gyerekeket minél több oldalról, minél jobban megismerjék és fejleszthessék.

Sportolási lehetőségek: kézilabda, foci, atlétika, úszás, akrobatika, kosárlabda, dzsúdó, karate, ritmikus sportgimnasztika

Szakkörök: angol, irodalom, színjátszó, komplex képességfejlesztő, informatika, képességfejlesztő sakk, énekkar, gitár- és ütős hangszer, rajz, kézműves, 8. évfolyamosok számára matematika és magyar felvételi előkészítő

Hagyományok: nemzeti ünnepek méltó megünneplése, Gólyaavató, Családi nap, Zenei világnap, Őszbúcsúztató, Adventi gyertyagyújtás, Mikulás, Luca napi sokadalom, Karácsonyi ünnepség, Farsang, Tavaszköszöntő, Projektnapok, Egészségnap, Sportnap, hangversenyek, színházlátogatások, kirándulások, erdei iskola, táborok

Tárgyi feltételek: Az iskolában jól felszerelt, világos, tágas tantermek és szaktantermek, tornaterem és tornaszoba, sportudvar, műfüves focipálya és játszóudvar található.

Könyvtárunk széles választékából a tanulók délelőtt és délután is kölcsönözhetnek, az internetes hozzáférés pedig biztosítja a tanuláshoz, önképzéshez és információszerzéshez szükséges feltételeket.

Posted in Dokumentumok.