Hétvégi házi feladatok és iskolai dolgozatok szabályai

Hétvégi házi feladat

Péntekről hétfőre házi feladat csak rendkívül indokolt esetben adható fel.

A péntekről hétfőre feladott írásbeli feladatot a napközis tanulók a péntek délutáni tanulási időben megoldják.

Írásbeli felelet ~ iskolai dolgozatok

A szóbeli felelettel megegyező tárgyú, mélységű és felépítésű írásbeli munka.

Szerepe:

– egyrészt a szóbeli feleletekre jutó kevés idő miatt a rendszeres felkészülés,

– másrészt a feladatok megoldásában, ábrázolásában elért gyakorlottság ellenőrzését szolgálja.

Rendje, korlátai, értékelésben betöltött szerepe:

– bármelyik tanítási órán alkalmazható,

– időpontját a tanulók nem feltétlenül ismerik előre,

– szóbeli felelettel egyenértékű érdemjegyet eredményez.

Témazáró (feladatlap)

Egy-egy témakör befejezése után a témakörben elsajátított ismereteket, különös tekintettel az azok közötti fontosabb összefüggések elsajátítását kéri számon változatos formában, a központi mérőlapok szerkezetét is figyelembe véve.

Rendje, korlátai, az értékelésben betöltött szerepe:

– minden esetben összefoglaló, rendszerező óra, illetve szükség esetén további gyakorló óra előzi meg,

– az alaposabb felkészülési igény miatt a témazárók időpontját a tanulók előre ismerik,

– egy tanítási napon maximum két témazáró íratható,

– a témazáró érdemjegye, a dolgozat jellegéből adódóan, a tanuló félévi ill. év végi osztályzatának megállapításakor a felelet értékű jegyeknél nagyobb súllyal eshet latba.

Áprilisi ebédbefizetés

A korábban közzétett időpont helyett az alábbi időpontokban lehet az étkezési díjakat befizetni az iskolában:
  • 2015. április 14. 7.00 – 10.00
  • 2015. április 20.   7.00 – 10.00
  • 2015. április 22.   14.00 – 17.00

Hello! How are you?

at Austria

 aaa

Flag_of_the_Basque_Country.svg Basque Country

 

gr

   Greece

 

 

hu  Hungary

 

it   Italy

 

 

 lv  Latvia

 

pl

   Poland


pt    Portugal

 

 

ro   Romania

Köszönet

Kedves Szülők!

Köszönjük, hogy az iskolai farsangon aktívan részt vettek. Munkájukkal és jókedvükkel hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához.

Köszönettel: az iskola pedagógusai

Változik az étkezés díja

Tisztelt Szülők!

 Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2015. április 1-jétől a térítési díj a 2/2015 (II.23.) Kt. rendelet értelmében az alábbiak szerint változik:

  • Napi háromszori étkezés ára 485 Ft
  • Csak ebéd 320 Ft

 Kérem az étkezési díjak szíves tudomásulvételét.

Kerületgazda Szolgáltató Szervezet

Logo project

Project Logo Exhibition

Austria

A lot of pupils of the „Polytechnische Schule“ participated in the drawing-competition that was held in November, in order to find a suitable logo for the EU-project „In The Paradise Garden of Europe“. Because of the fact that so many creative, artistic and colourful designs were handed in, it was very difficult for the jury to choose two winners.

Basque Country

Hungary

We' ve organised a school competition for the logo project and also an exhibition. There are several beautiful pictures arrived.

Italy

Latvia

Poland

A school competition for a logo project was organized in October,2014 in which students 4th -6th grades took part. The best works were chosen and presented on a school exhibition from 3rd till 10th November,2014 . The works were made in different artistic technics and 5 the best ones were chosen and rewarded. Those works were taken to Ventspils at the first project meeting and a joint international exhibition for a logo project was held as well.

Romania

Vár az iskola

Szeretettel várjuk a leendő diákokat és szüleiket iskolánkban!

2015. március 4-én nyílt nap lesz az iskolában, ahol bepillanthatnak a tanórák légkörébe és 17:00 órától szülői értekezletet tartunk, melyen bemutatjuk Önöknek iskolánkat, és tájékoztatást adunk a következő tanévi elképzeléseinkről.

Vár az iskola” játékos foglalkozások a leendő elsősöknek 17-18 óra között:

2015. január 7.
2015. február 4.
2015. március 4.
2015. április 1.

 A foglalkozásokon lesz mesekuckó és drámajáték, zeneszoba és daltanulás,

kézműves műhely, ahol alkothatsz, és a tornateremben kipróbálhatod ügyességedet is.

 A mi iskolánkban:

A nevelést és az oktatást egységként kezeljük. Tanórákon kiemelt szerepet kap a tanulás tanítása. Differenciált, egyénre szabott oktatás segíti a tehetséggondozást és a felzárkóztatást, az önkifejezést, sikerélményt biztosítva a gyermekek számára.

Az első évfolyamos tanítási program megválasztásában elsődleges szempont a tantárgyak megszerettetése, tudásszomj felkeltése, az olvasási – írási – számolási készségek gondos megalapozása. Már első évfolyamtól oktatjuk a német és az angol nyelvet.

Kiemelten fejlesztjük a problémamegoldó gondolkodást és a kreativitást. Nagy hangsúlyt fektetünk az informatikaoktatásra. Kihasználva azt a szoros kapcsolatot, amit a helyi sportszervezetekkel ápolunk, induló első évfolyamainkon bevezetjük az emelt szintű testnevelés oktatást. Az órákon kiemelt szerepet kap az atlétika, a foci és a kézilabda. A tanórákat edzői végzettséggel is rendelkező testnevelő tanárok tartják.

Délutáni foglalkozások: A tanulók számára délután biztosítjuk az eredményes tanórai felkészülést, a hatékony önálló tanulási technikák elsajátíttatását, szabadidő hasznos eltöltését, programok sokaságát.

Tárgyi feltételek: Az iskolában jól felszerelt, világos, tágas tantermek, szaktantermek és előadók, korszerű informatika termek, tornaterem és tornaszoba található. Az iskolához sportudvar és játszóudvar is tartozik. Könyvtárunk széles választékából a tanulók délelőtt és délután is kölcsönözhetnek.

Iskolánk épületében működő Fazekas Központ rendszeresen tart hagyományőrző foglalkozásokat tanórán és tanórán kívül is.

Sportolási lehetőségek: kézilabda, foci, atlétika, úszás, kosárlabda, röplabda, dzsúdó, karate, ritmikus sportgimnasztika, akrobatikus rock

Szakkörök: angol, tehetséggondozó, logisuli, informatika, sakk, mese, drámajáték, rajz, kézműves, origami, mazsorett