Hétvégi házi feladatok és iskolai dolgozatok szabályai

Hétvégi házi feladat

Péntekről hétfőre házi feladat csak rendkívül indokolt esetben adható fel.

A péntekről hétfőre feladott írásbeli feladatot a napközis tanulók a péntek délutáni tanulási időben megoldják.

Írásbeli felelet ~ iskolai dolgozatok

A szóbeli felelettel megegyező tárgyú, mélységű és felépítésű írásbeli munka.

Szerepe:

– egyrészt a szóbeli feleletekre jutó kevés idő miatt a rendszeres felkészülés,

– másrészt a feladatok megoldásában, ábrázolásában elért gyakorlottság ellenőrzését szolgálja.

Rendje, korlátai, értékelésben betöltött szerepe:

– bármelyik tanítási órán alkalmazható,

– időpontját a tanulók nem feltétlenül ismerik előre,

– szóbeli felelettel egyenértékű érdemjegyet eredményez.

Témazáró (feladatlap)

Egy-egy témakör befejezése után a témakörben elsajátított ismereteket, különös tekintettel az azok közötti fontosabb összefüggések elsajátítását kéri számon változatos formában, a központi mérőlapok szerkezetét is figyelembe véve.

Rendje, korlátai, az értékelésben betöltött szerepe:

– minden esetben összefoglaló, rendszerező óra, illetve szükség esetén további gyakorló óra előzi meg,

– az alaposabb felkészülési igény miatt a témazárók időpontját a tanulók előre ismerik,

– egy tanítási napon maximum két témazáró íratható,

– a témazáró érdemjegye, a dolgozat jellegéből adódóan, a tanuló félévi ill. év végi osztályzatának megállapításakor a felelet értékű jegyeknél nagyobb súllyal eshet latba.

Posted in Nincs kategorizálva.